Egy autóban, négyen indultunk el, öt kutyával a Fonyódi kutyás strandra, illetve egy hétvégi házba. A résztvevők, egy párocska, egy ötvenes vállalkozó férfi (nevezzük Tamásnak) és én. Az autó Tamásé, és az ötből, három kutya is. Pont elfértünk igazából.

Az egy dolog, hogy mivel rendszeresen a három kutyáját szállítja, ezért a kocsi nem volt tiszta, hogy finoman fogalmazzak. Szeméttel is tele volt, stb. Viszont két ülésről hiányzott a fejtámla.. Nem tudom ismerős-e az ostorcsapás szerű sérülés. Az én családomban két súlyos baleset is történt az elmúlt pár évben. Higgyük el, hogy a fejtámlára szükség van. A harmadik utas ülésnek pedig nem találtuk meg az izéjét, ahová be lehet csatolni a biztonsági övet… Szóval na.. így indultunk el. Mindegy persze legyünk lazák, úgysem lesz balesetünk, blablabla. Nem lett. (Szerencsére) De itt említeném meg, hogy ezen a hétvégén jutott a szívbeteg unokatestvéremnek új szív.. (Szerencsére. Szerencsére nem a miénk, de ez nem Tamáson múlott.)

Szépen leértünk Fonyódra, nagyon cuki kis házikóban volt a szállásunk. Mindenkinek volt saját szobája, tényleg nagyon jó hangulata volt, és jól éreztük magunkat.

Mindent meg tudtunk beszélni, még ha voltak is kisebb nézeteltérések, de vita nem volt.

Szombaton és vasárnap is lementünk a kutyás strandra. Mindenkinek ajánlom, akinek van kutyája és szívesen tölti vele az időt. A kutyák szabadon vannak engedve, de mindenki figyel a sajátjára. Egyetlen külföldi család hozott be két túlfűtött németjuhászt, akik egymásnak estek egy labda miatt. Úgy kellett őket szétválasztani, és ami szomorú, hogy ez nem a gazda volt. El is lettek zavarva…, mert agresszív kutyáknak itt nincs helye.

Nekem csak két problémám volt, az egyik, hogy bár déli part, de ott egyből combközépig ér a víz. Emiatt sok kutyát nem lehetett berángatni a vízbe. Féltek. A rövid szakasz, ami besétálós, az pedig annyira tele van kagylótörmelékkel, hogy szétvágja a lábunkat. Mondjuk Lizymet nem kellett félteni, ő jött még suppolni is velem J.

Ahogy elnéztem itt az embereket, ki merem jelenteni, hogy a kutya tényleg családtag és gyerekpótlék is, nekem is az. Lizy például 2 perc alatt tette tönkre az egyik nagy álmom, ami egy extra nagy méretű úszógumi volt :d. , merthogy próbáltam rá feltenni őt. Ő meg annyira kapaszkodott, hogy a körmeivel kilyukasztotta. Ennyit a nagy álmokról :P. Mások praktikus kutyáknak való mentőmellényt helyeztek fel a kedvencükre :D. Megint mások a kisebb ebeket gyerekeknek való úszókompokra helyezték fel és azon tologatták őket a vízen.

Egyes kutyák a lépcső széléről közölték a gazdáikkal nagy elánnal, hogy „mitképzelnek”, ők ugyan be nem mennek meghalni oda :D.

Voltunk sétálni, vacsorázni, egy szóval kellemesen telt a hétvége, jól éreztünk magunkat.

Egészen addig, míg haza nem indultunk. Hozzá teszem, hogy 35 fok volt. A légkondi nem működött, és mindenki elfáradt. Azt hiszem ezek adták meg az alapot arra, ami következett.

Többször is egyébként a hétvége alatt, amikor kocsival mentünk, Tamásunk felhúzta magát, ha mondani próbáltuk, hogy merre menjen. Tudjuk, hogy a waze nagy segítség, de azért néha nagyon kalandos utakat tud mutatni feleslegesen. És ha valaki ismeri a környéket, márpedig a párocska ismerte, akkor jobb rájuk hallgatni. De nem, Tamásunk ezt mind-mind baszogatásnak vette. Mondta is.

Hazafelé szokásos dugó az M7-esen, a waze leterelt minket a pályáról. A másik srác mondta az utat.

Kifelejtettem a legfontosabbat. Tamásunk a jazz és soul rajongója. Megkérdezte előre, hogy ez másnak is oké e. Én jeleztem, hogy nekem nagyon nem jön be. Lejátszási listát is küldtem teljesen hétköznapi zenékkel, amit persze nem tett be.

Hazafelé indulván bekapcsolta az általa kedvelt zenét. Ekkor egyetlen kérésem volt, hogy ne legyen hangos (már csak a kutyák miatt sem). Mivel a légkondi nem működött, és a kutyák majd meg pusztultak a csomagtartóban, ezért leengedett ablakokkal közlekedtünk. Én nem bírom a huzatot, ezért egész hétvégén fájt a fejem tőle, de nyilván a kutyák fontosabbak ennél. Hozzáteszem, hogy a legrosszabbul Tamás egyik fekete kutyája viselte. De nagy nehezen ő is megnyugodott. Azt egyébként biztosítottuk, hogy ne süssön rájuk a Nap. Ekkorra azonban az útmutatásoktól Tamásunk gyógyszere elgurult, és egyszer csak rohadt hangosra állította a zenét. Az összes kutya ijedtében felpattant, és a fekete kutya megint teljesen kész volt. Hiába szóltam, hogy a kutyákat és minket is nagyon zavar a hangos zene, már üvöltöztem vele, csak azért sem vette lejjebb a hangerőt, épp csak egy kicsit, hogy legalább elviselhető legyen, merthogy ne baszogassuk őt, és így legalább nem hallja.

Így tehát további két órán át ezt hallgattuk nagy hangerővel.

A párocska szerencsésebb volt, mert Budán kiszálltak. Én további 1 órán át hallgattam, és közben tudtam, hogy ennek a társaságnak ebben a formában vége…

Egyébként a covid alatt társultunk, barátkoztunk össze jobban, mint notórius kutyasétáltatók. Erről ennyit…

Egyébként mi ez? Nárcizmus? Borderline? Vagy csak sima seggfejség? Vagy a férfiasság, hogy neki aztán senki ne mondja meg merre menjen és hogy mit hallgassunk.

 Az, hogy van, hogy egy 55 éves ember, más felnőtt emberekre kényszeríti rá a saját zenéjét több órán keresztül nagy hangerővel?

Két napig nem tértem magamhoz ebből a terrorból. Mert ez az. Életem egyik legrosszabb élménye volt.

Túlhallásos emberként nekem ez kínzás volt…